fb banner hu

"A szeretet kiolthatatlan öröktűz, amely melegít, de nem éget, érlel és alakít erőszak nélkül. A szenvedélytől az különbözteti meg, hogy nem köt csereüzletet, és nem ragaszkodik. Szétszórja önmagát, mint a Nap."
- Szepes Mária

CORINNA TÖRTÉNETE

Megjelent: 1999 Édesvíz Kiadó

„Életművem csúcspontja, a sok százezer példányban, több világnyelven megjelenő A Vörös Oroszlán című könyvem mellett mindmáig adós maradtam Corinna regényével. Ő az Örök Nő, aki minden kísértésbe, a pokol valamennyi bugyrába menekülve a máglya tüzén át jut el a megtisztulásig. Könnyebb szentté válnia annak, aki megkerüli e buktatókat, és imái szárnyán röppen fel saját mennyországába. A Sors azonban a legtöbb küzdő leányt, kiszolgáltatott asszonyt olyan próba elé állítja, vagy saját nyomorával, szépségével, becsvágyával ő idézi magára e válságot, amely mélységes mély örvények katlanába taszítja. Csak az a nő válik minden csábítás ellen felvértezetté, aki átkelt a szenvedély alvilágának minden tüzén. E könyv egy ilyen rendkívüli képességű, varázslatos nő pokoljárását tárja az olvasó elé, és felmutatja menekvésének szédítő kiútját. Tartozom e Katarzissal a női nemnek.
Úgy érzem, a koronája ennek az a szárnyas fiú a Jasper-Család szégyenében, amelynek humora és sajgó szépsége a megírását számomra a legnagyobb örömmé tette”.

Partnereink

Image

KAPCSOLAT

Levelezési címünk
Budapest, 1026 Júlia utca 13.

Alapítványunk telefonszáma:
+36 30 990 76 07

Email címünk
info@szepesmariaalapitvany.hu

Facebook
facebook.com/szepesmaria